| A kaméleon reggelije |
A már megtörtént események véghetetlenül múltak. Itt történt, pár perce, és már nem tudom mi, milyen módon - minden rémesen távoli, döbbenetesen múlt.
Lássuk csak: a kaméleon felkelt vörösen, sárgára mosdott, rozsdabarnába öltözött, leült zölden az asztalhoz, majd...
Érdekes. Az étel, az étkezés, most esett meg pár perce, ez volt a legközelebb a jelen pillanatához, és ez tûnik a legelmosódottabbnak.
Esetleg fordítva. Eddig a jelen pillanatához viszonyítottam a múltat, a jelentõl távol lévõ pillanatokat idéztem fel elõbb, így közeledtem fokozatosan, kronológiai sorrendben a mosthoz.
De nem ment. A múlthoz kell viszonyítanom immár a jelent.
Vegyük csak: a kaméleon evett lilán, leült zölden az asztalhoz, felöltözött rozsdabarnába, megmosdott sárgára, felkelt vörösen, fehéren aludt, majd lefeküdt fehéren.
Ez az. Eszembe jutott az étkezés is, sõt, tudom a felkelés elõtti pillanatokat is. Tökéletes. Az alany, mindennek alanya, az idõ. A tárgy az te, én, mi, most éppen a kaméleon. A színváltás a lényeg. A tárgyak színeváltozása megbolygatja az alanyt. Még ha az maga a visszafordíthatatlan, végtelen Idõ is...
|
|
|