| (Hát megint elkezdtünk havazni) |
|
|
|
hát megint elkezdtünk havazni
újra még egyszer újra meg újra
mint a fehér
hasadunk a hóba
*
sötétben az
esthajnalcsillag
is
csak
Cenk-tetei
jelzôlámpának
látszik
*
érc-füstben perzseli
elmúlásba
szabadság-hajam
a kigyúló kályha
a meleg lét anyja
- jegek sátánja
ôrködik a hô mélyében
öleli
fejem láng-fürtjeit
halálba
*
teremtett teremtôkkel
kikövezett járdánkat
koptatjuk
- ez éltünk
s ha elüt a vén Mély
a fel-levonóban
újrateremtjük
önmagunk
*
Uram, ön nem teremtett engem.
Csak annyiban, amennyiben
most önhöz szólhatok.
Figyelmeztetem hát,
mégsem én szólok:
a szólás van általam.
*
Végül sorsommá változom.
A Társ is én vagyok,
a magamra utaltság
viszont elfogadhatatlan.
Öngyilkos leszek,
pedig mást ölök meg.
*
A lehetôségek hangjegyek.
A dallam te vagy.
*
Éjjel az esôt csak fényben látom.
Addig csak érzem.
Csupán pár lámpa hatására
adatik meg az összefüggô
víz-függöny látomása.
Ez a lámpa a vers.
*
átmos a zene
szennyemet
felejfve
visz
rohanok bele
már nem élek
vagyok
létre kelek
a hangok árján
*
völgybôl kifutó
fáradt vonat
a sínen akár
vissza is fordulhat
a gondolat
*
és eljutsz oda
lzogy a vonatról már
nem le hanem
beszöksz valamibe
a tájba
*
életünk boltján
fekete tábla
|
|
|