| Selyem Zsuzsa: utószó A hétfeju zsákmány antológiában |
„olvasni Mikó András lezárult életmûvét, ezt a lélegzet elállító töredéket, ez számomra nem lehet más, mint eszeveszett imádság, vagy ahogy õ írta: im,“ádság“; ezekben a versekben nem csupán a szavak szakadnak szét, de szétválik a „magam“ is a versbeli „én“-tõl, ez utóbbiról mondja visszafogottan, hogy „ez az, akiben folyton meghalok“, s aztán mégis másképpen történt, de olvassuk inkább, ott vannak azok a semmirõl sem szóló történetek, mintha csak mondatok volnának, szép, arányos mondatok egymástól megkõlönböztethetetlen lányokról, barátokról, unalomról, és, rémület, ezek a mondatok nem prófétikusak, mégis egyszer csak az ember bõrére mennek, ha volna esélyük, nincs, akkor az volna, hogy a magunk bõrét nem tartjuk vissza. Nincs. Van. „Várok“.
|
|
|